2011 után idén ismét szólólemezzel jelentkezett Alapi István, az Edda Művek kiváló gitárosa. A jazz és fusion világa sem ismeretlen Alapinak, így immáron a harmadik olyan albumát hallgathatjuk meg, amelynek dalai (lárma) ide-oda mászkálnak a zenei stílusok között. Az ’Inner Vortex’ tüzetes hallgatása után azt gondoltam, hogy egy újabb csodálatos anyaggal gazdagodott a gyűjteményem. Ettől az élménytől feltöltődve már nagyon vártam a lehetőséget, hogy személyesen is beszélhessek egyik kedvenc virtuóz előadómmal új lemezének megjelenése kapcsán.

 

Hard Rock Magazin: Az előző szólóalbumod, a ’niXfactor’ igazán sikeres lett, hiszen Fonogram díjat és az év jazz lemeze díjat is megnyerte. Meglepett ez a siker?

 

Alapi István: Meglepett, mert a hangszeres játékom mindig különböző stílusok határán mozgott. Ha rockzenekarban játszottam, akkor túl jazzesnek és fusionosnak találtak, ha jazz csapatban, akkor túl rockosnak. Kisgyerekkoromtól kezdve mindenféle zenét meghallgattam, ezért soha nem volt kedvenc műfajom. Emlékszem, hogy 5-6 éves lehettem, amikor Nagypapám kigyűjtögette a TV-ből a komolyzenei műsorokat és azokról magyarázott nekem. Mindig mesélt róla, hogy miről szól a zene. 10 éves korom után bármilyen zenei produkció jött Salgótarjánba, én elmentem rá, mégha Korda György jött, akkor is, de a Gemini koncerten is ugyanúgy ott ültem a nézőtéren. Visszatérve, maga a jelölés is meglepett. Érdekes, hogy Magyarországon a jazz – ami valaha azért jött létre, mert a kötöttséget unták az emberek – mint műfaj az egyik „legortodoxabb” lett. Azon meg pláne csodálkoztam, hogy nyert, pont az itthoni felfogás miatt. Ha Amerikában lettünk volna, akkor nem lepődtem volna meg. Számomra azt jelentette a győzelem, hogy mégiscsak van nyitottság a zenei szemléletben. Egy szakmai zsűri döntött így, s én ennek nagyon örültem és ez adott lendületet az új dalokat megírásához.

 

HRM: Mikor döntötted el, hogy új lemez munkálataiba kezdesz? Mennyi időbe telt megírnod az új dalokat?

 

AI: Amikor az előző lemez megjelent, azt gondoltam, hogy most békén hagyom ezt a dolgot, de ennek ellenére szinte rögtön belekezdtem. Néhány hét elmúltával már meg is volt az első nóta. Akkoriban azon gondolkoztam, hogy nem akarom, hogy egy ugyanolyan lemez szülessen, mint amilyen az előző volt. Ne tűnjön úgy, hogy ezek a dalok idő hiányában maradtak le az előzőről. A koncepciót megtartva – magyarul ezt a műfajok közötti garázdálkodást – azt gondoltam, hogy valamilyen fejlődést kellene mutatnia a dolognak. Mostanság, ahogy hallgattam az ’Inner Vortex’-et, úgy érzem, hogy sikerült egy érettebb anyagot letennem. A megírás nem került sok időbe, de a lemez készítése elhúzódott. Őszintén szólva nem is akartam vele sietni, mert annak semmi értelme, hogy az előző lemez után fél évvel újat dobjak ki. Üzleti szempontból sincs értelme, mert véleményem szerint ma Magyarországon a lemezkészítésnek nincs értéke. Alig két nap alatt minden felkerül az internetre, onnan mindenki ingyen letölti. Azok vásárolják meg a lemezeket, akiknek még számít az, hogy megfogjanak egy ilyen kiadványt.

 

HRM: Tudnál mondani különbséget aközött, hogyha egy saját mű írásába, vagy ha egy Edda lemezhez viszel új ötleteket?

 

AI: Az Edda és a saját lemezeim stílusa között óriási a különbség, sőt, igazából nincs is közös benne. Ez abból a skizofrén dologból adódik, hogy én ugyanúgy lelkesedem, ha egy Van Halen videót nézek, mintha egy McLaughlin filmet néznék. Az, aki ugyanolyan hangulatokat próbál keresni, mint amit az Eddából ismer, akkor nagyot fog csalódni.

 

HRM: Legutóbbi lemezednél volt arra példa, hogy életed eseményei inspiráltak az írásban. Milyen hatások értek most a dalszerzés közben?

 

AI: Ha a dalcímekre visszagondolok, az egyik nóta onnan jött, hogy tavaly nyáron elmentünk Paksra megnézni Rick Wakeman-t. Én nagyon szerettem a Yes-t és a billentyűs szólólemezeit is figyelemmel kísértem. Kíváncsi voltam, hogy milyen most élőben, s véleményem szerint ugyanolyan topon van, mintha csak 25 éves lenne. Főleg szólóműveket játszott és annak hangulatában született meg egy alig három perces dal, aminek a címe „Drága Hetvenes Évek". Még aznap éjszaka végleges formát öltött ez a nóta.

 

HRM: Mi alapján döntötted el, hogy a többi hangszer rögzítését kire bízod? A más hangszeren megszólaló szólókat is te írtad, vagy az adott hangszeresek improvizálták?

 

AI: Mindig olyanokat kérek meg, akikről tudom, hogy tetszeni fog, amit csinálnak. Szeretem azt a felfogást, vagy azt a stílust, ahogy játszanak. Ezért ha én mondanám meg, hogy ki és milyen szólót játsszon, az azt jelentené, hogy nem tetszik, ahogyan ő csinálja. Ebben az esetben csak egy droidra volna szükségem, de akkor már én magam is meg tudnám csinálni egy számítógéppel az egészet. Én mindig teljes szabadságot adok azoknak, akikkel játszom. Nyilván megvan a nóta, a megírt részeknek úgy kell megszólalnia, ahogy kitaláltam őket, de a szóló az teljesen magánügy. Ezen az albumon az összes szóló rögtönzés, egyet sem írtam meg. Ráadásul nagyon nem szeretem az olyan lemezeket, ahol egy szólista olyan mértékben uralja a lemezt, hogy a társai csak illedelmesen lekísérik. Az én esetemben önálló partnerként zenélnek a társaim a lemezen is, és élőben is.

 

HRM: Miért az Inner Vortex, azaz „Belső Örvény” címet adtad az új lemeznek?

 

AI: Írtam egy spontán nótát, ami teljesen improvizatív és volt egy visszatérő témám, ami véletlenül alakult ki. Egyszer bejátszottam és annyira megragadt bennem, hogy később is visszahoztam. Ezt hajnal 2-3 óra felé csináltam a számítógépnél, „befelé fordult” lelkiállapotban és aztán valahogy adta magát, hogy ez legyen a cím. Az embernek a belül kavargó gondolatait, hangulatait fejezi ki és később úgy éreztem, hogy ez az egész lemezre igaz lett.

 

HRM: A lemezen hallható dalok igazán sokszínűek. A jazz és rock hatásai még természetesnek mondhatóak esetedben, de az indiai és az arab nem. Hogy kerültek ezek a zenei elemek a kalapba? Milyen hangszereken játszottad fel ezeket a témákat?

 

AI: Kisgyerekkorom óta hallgattam John McLaughlinnak azokat a lemezeit, ahol indiai zenészekkel játszott együtt. Amikor megismertem a Shakti-t – hozzám keveredett valahogy bakeliten –, tudatosan kezdtem keresni ezt a fajta zenét. Annak idején, amikor a Lantos Zolival megismerkedtünk (ennek már vagy 15-20 éve), néha-néha esetleges jelleggel zenélgettünk. Aztán később már adta magát, hogy ha valakivel ilyen zenét akarok játszani, akkor vele lehet, így tálcán kínálkozott a lehetőség. A hangszerek közül a tabla és a különböző ütőhangszerek valódiak. A szitárt a Line6 akusztikus Variex-ben találtam, illetve egy arab lant is szerepel, amit Jordániában vettem. Indiai hegedű is megszólal, ami teljesen más hangolású, mint az európai változata. A tabla viccesen már az előző lemezre is fel volt írva, de ezek valójában kivett tabla groove-ok egy CD-ről. Nem ember tablázott, de viccesen felírtuk a borítóra, hogy Harun Al Rashid Jr. játszik az ütőhangszereken. Azt hittem, hogy többen ki fogják ezt szúrni, de eddig csak egy ember jelzett vissza. Harunal Rasad Junior egy király az Ezeregy éjszakai meséiből, olyan, mint nekünk Mátyás király, az ő arab megfelelője a mesevilágban. 

 

HRM: Mikorra várható, hogy ezt az anyagot is bemutasd élőben? Tervezitek, hogy vidéken is felléptek?

 

AI: Ősszel lesznek a koncertek. Úgy néz ki, hogy két bécsi bulink is lesz, október utolsó napján és november elején. Októbernél előbb semmit sem tudunk csinálni, mert az Edda sokat játszik. Még próbálni sincs időnk, hiszen mindenki elfoglalt. Sajnos ezerfelé kell szakadnunk, hogy biztosított legyen valamilyen szintű megélhetés. Legkevesebb 2-3 próbával koncertezünk és így minden fellépés egy túlélőpróba. Ezek a művek nem úgy működnek, hogy megtanulod, mint a Kacsatáncot és utána folyamatosan játszhatod. Most, ha a jéghegy csúcsán lévő zenekarokra gondolok, ők napi 10 órákat próbálnak 4 héten keresztül, utána pedig még 2 hét próba minden cuccal és fénnyel együtt. A másik bajom, hogy itthon a szemlélet is nagyon rossz, s ezt utálom a legjobban. Ronaldinho sem úgy lett jó focista, hogy először egy rakás pénzt fizettek neki, hogy focizzon, hanem előbb megtanult marha jól focizni, s később ebből lett a sok pénz. Nálunk meg úgy van, hogy majd ha fizetnek, akkor megtanulom. Ezt nem tudom, hol tanulják az emberek. Úgy látom, hogy az iskolákban ezt a szemléletet nevelik bele a gyerekebe, s elég, ha mindent a minimumom csinálnak. Ebből következően hakni-szemlélet alakult ki a zenélésben is. Emiatt nehéz a próbákat összehozni, s nekem kell izgulnom azon, hogy a koncerten vajon eszébe jut‑e, hogy az A rész után mikor is jön a B. Magyarországon a zenészek nagy többsége ilyen szemléletű, persze tisztelet a kivételnek.

 

HRM: Izgulsz, hogy az új kiadványodnak milyen lesz a fogadtatása?

 

AI: Nos, igazából ez a dolog kétoldalú. Tulajdonképpen nincs olyan hatása rám nézve, hogy ezen múlna az életem, üzleti értelemben véve meg egyáltalán nem izgulok. De ennek ellenére természetesen kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogadják, mert a ’niXfactor’ sikeresnek mondható. Azokkal, akikkel ezt a lemezt készítettük, úgy gondoljuk, hogy az ’Inner Vortex’ érettebb lett. A közönség véleménye pedig majd kiderül, hogy milyen lesz. Már régóta nem foglalkozom azzal, hogy megfeleljek a közönségnek, mert szerintem olyat úgysem tudsz csinálni, hogy mindenkinek tetsszen. Véleményem szerint egyet lehet csinálni: olyan nótákat írok, ami nekem tetszik. Aztán már csak abban bízok, hogy nem vagyok annyira különleges, hogy csak két-három ember az, akinek tetszetni fog.

 

HRM: Tervezed a korábbi szólólemezeid, a ’Belső Világ’ és az Amerikában megjelent ’István’ újra piacra dobását?

 

AI: Nem, mégpedig több okból. Üzletileg egyáltalán nem érdemes, másrészt már nem érdekel. 1996-ban jelent meg a ’Belső Világ’, aminek akkor nagyon örültem, mert az volt az első önálló produktumom, ami ebben a műfajban született. Ma már semmit sem gondolok úgy, mint akkor. A másik lemezzel kapcsolatban is ugyanezt tudom mondani, de azért annyit sajnálok, hogy az kicsúszott a kezeim közül. Itthon meg sem jelent, még gyártott példányt sem kaptam belőle kintről.

 

HRM: Az Edda és saját zenekarod mellett milyen formációkban zenélsz mostanság? A Whitesnake tribute és a Jeff fog még valaha színpadra állni?

 

AI: A Whitesnake tribute fiktív létezésű zenekar, két éve nem kaptunk egy felkérést sem. Formálisan nem oszlottunk fel, mert meg sem alakultunk. Igazából az egy baráti formáció, ami azért jött létre, hogy ha van olyan hely, ahol Whitesnake műsort játszhatunk, akkor megyünk. Sajnos maga a Whitesnake sem vonz már annyi embert itt Magyarországon, mint régebben. A Jeff Porcaro Emlékzenekar is hamvában halt meg, amit én végül már nem is bánok. Az elején még nagyon lelkesen indult a dolog, nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy úgy játsszon a csapat, ahogy kell. Sajnos egy idő után azonban az egész átcsúszott egy ócska hakniba. Senki nem ért rá, Ildi X-Faktorozott és csak annyi volt biztos, hogy volt egy fellépésünk az Old Man’s-ben. Aztán Laciék válása sem könnyítette meg a dolgot, s a végén már nyűgös volt az egész.

 

HRM: Többek között Ernieball Musicman gitárokon játszol. Tudnál mondani olyan technikai vagy zenei dolgot, amiben ezek a kiváló hangszerek a segítségedre voltak?

 

AI: Nem fetisizálom a gitárjaimat. Sokféle hangszerem volt, rengeteg félét kipróbáltam. Nem ragaszkodtam nagyon egy-egy hangszerhez. Nekem ez egy eszköz, a zene nem ebből jön, hanem belülről. Minden hangszernek megvan a sajátos jellege, ami miatt érdemes rajtuk játszani. A Musicman-eket azért szeretem, mert nagyon jó játszani rajta. Az első Luke modellt odaadták tesztelésre és emberközelinek ismertem meg, szimpatikus volt. Egyre kevésbé játszom radikális rockos hangszíneken, ezért szeretem ezt a hangszert, hiszen több műfajban is jól tudom használni.

 

HRM: Köztudott, hogy szeretsz kísérletezni a hangszerek megszólaltatásához szükséges technikai felszerelés összeállításában. Volt olyan ötleted, amit senki másnál nem láttál még?

 

AI: Manapság már minden ki van találva. A hangtechnika műszaki hátterébe én az utóbbi tíz évben azért ástam bele magam, mert nem akartam kiszolgáltatott lenni. Nagyon sok zenész olyan ostoba, hogy ha eggyel több poti van a gitáron, akkor semmit sem tud vele kezdeni. Bár műszerész iskolába jártam, ami megkönnyítette a dolgom, elmondhatom, hogy sokkal nagyobb az ezirányú tudásom, mint egyes technikai személyzeti embereknek. Ezért próbáltam megtanulni a stúdiózást is azoktól az emberektől, akiktől lehetett, meg a műszaki dolgokat is, hogy ne legyek kiszolgáltatott. Szeretek a magam ura lenni.

 

HRM: A gitáros szakmán belül tanítással is foglalkozol. Milyen okból vágtál bele?

 

AI: Az volt a tapasztalatom, hogy az akkori iskolarendszerben csak a klasszikus hangszeres képzés működött. Másik lehetőség az Országos Szórakoztató Központ, mely keretein belül ment a vendéglátós zenész képzés, vagy Budapesten a jazz tanszak. Így azokat a műfajokat, amiket ezek nem fedtek le, nem lehetett tanulni. Ha téged a progresszív zene vagy a fusion érdekelt, nem tudtál kihez fordulni. Ha valamiben tudok segíteni azoknak a fiatal zenészeknek, akik ebben a fázisban vannak, akkor szeretném megkönnyíteni a helyzetüket. Nem vagyok pedagógus, de valahogy az volt az érzésem, hogy egy csomó pedagógus végzettségű ember mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy emberekkel foglakozzon. Azt láttam, hogy nem inspirálják a srácokat és nem mutatnak semmilyen irányt. Én szeretek emberekkel foglalkozni, korábban állami gondozottakkal is foglalkoztam. Ez a dolog belülről kell, hogy fakadjon, nem úgy, mint azok esetében, akik azért mentek el pedagógusnak, mert máshova nem vették fel őket.

 

HRM: A technikai feladatok mellett milyen műveket választasz növendékeidnek?

 

AI: Nem tartom okos dolognak, hogy be kell magolni különböző nótákat. Attól, hogy megtanulsz 700 kínai szót, még nem fogsz tudni beszélni, ha megszólít valaki ezen a nyelven. Nem kell bemagolni szólókat, hanem a zenéről kell megtanulni mindent. Azt nagyon fontosnak tartom, hogy a harmóniákban jól gondolkozzanak. A pengetéstechnikára is nagy hangsúlyt fektetek. Innen is és onnan is kiszedegettem a hasznos dolgokat, és ezeket próbálom elmondani. Ez azért nyilvánvalóan más, mint a komolyzene, ahol emberek által megírt műveket interpretálnak a szerző utasítása szerint, de itt főképpen az egyéni kreativitás a fontos. Nagyon sok oldala van az improvizálásnak, ami nem tanulható, ezért mi egy csomó dolgot másképp kezelünk.

 

HRM: Ha van szabadidőd, akkor milyen zenei rendezvényekre látogatsz el?

 

Néhány napja volt szerencsém megismerkedni személyesen is David Helfgott-tal. Az ő életéről szól a Ragyogj című mozifilm. A találkozás után másnap az Arénában is meghallgathattam a játékát, ami teljesen lenyűgözött, nagy hatással volt rám. Talán a világ egyik legizgalmasabb személyiségét ismertem meg, s ahogyan zongorázik, zseniális!

 

Készítette: karpatisz

 

Forrás: http://hardrock.hu/